Kisebbrendűség

Mi a teendő, ha támad a kisebbrendűségi komplexusunk?
Az már biztos, hogy csak az akaraterőnkkel nem tudjuk megváltoztatni a szokásainkat, az életünket. A változáshoz először a tudatalatti gondolatainkat kell megváltoztatni. Azt a belső programot, ami az énképünk belső programja. Szakemberek szerint az énképünk 50%-a 8 éves korunkra alakul ki, majd 14 éves korunkra rögzül a 80% és 20 éves korunkra tehető a teljes személyiségünk kialakulása.

Ha az énkép a belső program, akkor az alacsony önbizalom az nem más, mint egy programhiba.

De mi okozza a programhibát?
Leggyakrabban a nevelésünk során a szülők, akiknek magabiztos gyerekek felnevelése lenne a feladata, de a statisztikák szerint egy 2 éves gyerek a szüleitől napi 432 negatív és csak 32 pozitív állítást kap.
Brian Tracy szerint két nevelési hiba okozza a legtöbb gondot a programban: a tiltás és a romboló kritika, úgyhogy szülőként óriási a felelősségünk a gyerekeink személyiségének alakulásáért.

Tiltás:

• Te ehhez még kicsi vagy!
• Ne mássz fel, mert leesel!
• Majd anya felvágja neked, mert még megvágod magad!

Ismerősek ezek a mondatok? Hiába próbálunk nagyon kedvesek és segítőkészek lenni, megóvni őket mindentől, de ezekkel a kifejezésekkel sokat ártunk a gyerekeinknek. A gyerekben kialakul az az érzés, hogy "felesleges próbálkoznom, úgy sem sikerül". Felnőtt korára ez úgy fog jelentkezni, hogy rettegni fog az új dolgoktól, inkább évekig ott marad egy gyűlölt munkahelyen, nem mer változtatni, vagy beleragad egy zsákutcába jutott kapcsolatba, és nem mer kilépni.

Romboló kritika
Ez egy olyan bírálat, ami nem a gyerek tevékenységére, hanem a személyére irányul, és félelemkeltéssel próbálja a szülő az általa vélt "jó" irányba terelni a gyereket.

• Minden leejtesz, kétbalkezes vagy!
• Semmire sem fogod vinni az életben!
• Buta vagy, mint a föld!

Ezek már erősebb mondatok, amit még a büntetések fokoznak. "Két hétig nincs számítógépezés! vagy nincs  ölelés, puszi stb." Ezeknek nem írom most le a pszichológiai hatását, de a szülők ezzel elérik, hogy a gyereke egy idő után azért, hogy elfogadják, mindent úgy csinál, ahogyan elvárják tőle, és mire felnő, kialakul a visszautasítástól való félelme, a "vajon mások mit szólnak majd hozzá" szindróma.

Ezek nagyon erősen rányomják a bélyegét a fejlődő személyiségre, és erre gyorsan rájöttem Én is, amikor a gyerekkoromra tekintettem vissza. Bizony rendesen korlátozva voltam gyerekként és serdülőként is, és a családi életünk sem volt felhőtlen, alkoholista apa nevelésében.

Tehát megfejtettem, hogy mitől lett olyan labilis az énképem, az önbizalmam, az önbecsülésem. És ez a tudat sok mindent átértékeltetett bennem.

De mit tehetünk akkor, ha már elmúlt a gyerekkorunk, és felnőttként rádöbbenünk, hogy önbecsülési problémákkal küszködünk?

Van remény? Lehet változtatni a családi programozáson?

IGEEEEN!!!

(folyt. köv.)