2013. március 19., kedd

Miért kaptam?


Tulajdonképpen az ilyen történések is megerősítenek abban, hogy működik valami körülöttünk, hívjuk azt Vonzás Törvényének, vagy az energiák áramlásának, vagy aminek akarjuk, de tény az, hogy valami van!!!

Miért is fontos leírni a céljainkat, megtervezni a feladatainkat, rendszeresen fókuszálni a terveinkre, vizualizálni, meditálni, vagy csak elképzelni, mintha már meglenne. Azért, mert megtörténik.

Jelenlegi saját példám:
Az egyik önképzésre irányuló célomként leírtam, hogy: "Önképzés a modern számítógépes programok világában: blogfelület, közösségi portálok (amiket még nem ismerek), fotószerkesztő, "okostelefon" kezelése ..."
Három hete megvettem az első okos telefonomat, mert lejárt a két éves hűségidőm. Na jó, ezt Én akartam és nem irányította senki rajtam kívül. 
De ami most történt velem, az már rejtély, mert a munkámhoz, csak úgy, kaptam egy tablettet. A főállású projektem műszaki eszközeit biztosító cég ajándékba adott kettőt, amiért olyan nagy tételben vásároltunk tőlük. És az egyik az enyém lett a munkaidőm lejártáig, azaz 2015. május végéig. 

Akkor ez most véletlen, vagy szerencse??? Vagy csak kaptam egy eszközt ahhoz, hogy gyarapíthassam a tudásomat a modern számítógépes világban, mert ezt terveztem be két hónappal ezelőtt?
Én biztos vagyok abban, hogy ez utóbbi, és így történik minden körülöttem, mert így AKAROM! Pedig nem tudom, hogy mi, és hogyan fog elém kerülni, egyszerűen csak jönnek a dolgok maguktól és Én fogadom Őket!

Tiszta HAPPY-DAY!

5 megjegyzés:

  1. Semmi nincs véletlen. :)

    VálaszTörlés
  2. Annyira jó ilyeneket olvasni, ezek megerősítik az embert, hogy továbbra is higgyen a Vonzás törvényében. Gratulálok hozzá, használd egészséggel! :)

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok az új szerzeményekhez:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...