2013. április 11., csütörtök

Elfogadás

A pozitív alapattitűdök közül az egyik így szól:   
Teljesen elfogadom magam úgy, ahogy most vagyok.

Alapvető tulajdonsága az embernek, hogy legtöbbször elégedetlen önmagával. Ez tulajdonképpen nem is lenne baj, mert a fejlődésünk egyik mozgatórugója lehet egy egészséges elégedetlenség, de mégis célszerű elhallgattatni a már túlzott belső kritikust magunkban. 
Ne mondjuk magunknak: ,,Ó, már megint tiszta hülye vagyok!" A tudatalatti rögzíti és teszi a dolgát, hogy valóban így is legyen. Hülyének csinálod magadat úgy, hogy nem is tudsz róla. Ezt pedig senki nem akarja.
Ha bakit csináltál, vedd tudomásul, tanulj belőle és lépj tovább. Mindenki hibázik, kicsiket és nagyokat, amiből építkezni lehet. És kell is, mert csak így fejlődünk. Meg kell élni a hibáinkat, a kudarcainkat, erősödni kell tőlük, felállni, kijavítani és menni tovább. 

Olyannak kell elfogadni magunkat, amilyenek most vagyunk, mert önmagunk teljes elfogadása a körülöttünk lévő világra, emberi kapcsolatainkra is hatással van. 
Ne szabj magadnak feltételeket a saját magad elfogadására. 
,,Majd ha lefogyok, akkor leszek igazán nyerő, akkor majd megtalálom a szerelmet! Majd ha lesz egy autóm/lakásom, ha meglesz a diplomám/nyelvvizsgám stb., akkor leszek majd igazán valaki!" 

FELEJTSD EL!

Fogadd el magadat úgy, ahogyan MOST vagy, ebben a pillanatban! Így vagy jó, ilyen külsővel, ilyen vagyoni helyzettel, ilyen végzettséggel, ilyen párkapcsolattal.
Az elfogadás gondolata fog beindítani egy másfajta rezgést, ami párosul a vágyad rezgésével, és így sokkal gyorsabban történik meg a változás körülötted.

4 megjegyzés:

  1. Köszi ezt a bejegyzést (is).
    Újra olvaslak, ez most jól jött.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha az irományaim csak egy mondatába tud belekapaszkodni valaki, már az is öröm számomra. Ha pedig tudok erről, mert jelzed, az megerősít abban, hogy megint csináltam valami hasznosat.
      Örülök, hogy újra olvasol :)

      Törlés
  2. Ez nagyon jó tanács, és én is erre törekszem mostanában, túl sokáig vártam mindig valamire, ami csak a jövőben jön majd el. Azóta könnyebb jól élni az életet :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így vagyok ezzel, és köszi, hogy megerősítettél ebben :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...