A
SWOT analízis az egyik legnépszerűbb tervezési eszköz, amit leginkább
az üzleti, gazdasági és projekttervezési területeken használnak, de
remekül használható az élet bármelyik területén. Évek óta alkalmazom a
munkám során, de ma már a magánéletben is egyre többször előveszem ezt a
módszert, mert egyszerű a használata, és rengeteg olyan információ
összegyűjtésére alkalmas, ami a tervezés folyamatában rendkívül hasznos.
A
saját magad SWOT analízisében tulajdonképpen összegyűjtöd az
erősségeidet, gyengeségeidet, lehetőségeidet és veszélyeidet, majd
ezeket az információkat használod fel a céljaid eléréséhez. ( A SWOT
szó, ezek angol szavainak a kezdőbetűiből tevődik össze.)
Amikor
időt szánsz a SWOT analízis elkészítésére, és górcső alá veszed az első
két szempontot, ami a belső önmagad elemzése, az agyad rövid idő alatt
átáll arra, hogy továbbgondolja az erősségekből adódó lehetőségeidet és a
gyengeségeidből eredő veszélyeidet. A belső elemzésed után a
lehetőségek és a veszélyek már a külső körülmények elemzéséhez
tartoznak. Megnyílik a lehetőségek kapuja előtted, amire alapozni tudod a
terveidet, ugyanakkor a veszélyek átgondolása felkészít az esetleges
problémákra, kockázatokra, így egy sokoldalú, stabil terv lesz a
kezedben, mire végzel vele.
Ha
elegendő időt adsz magadnak ehhez a feladathoz, a tudatalattid is megmozdul, és mint az
elmetérképnél, egymáshoz viszonyulva beindulnak a kreatív gondolataid
is. Olyan tervezési szempontok is előtérbe kerülnek, amikre eddig nem is
gondoltál, csak fókuszálni kell a feladatra. Ez a feladat pedig nem
más, mint hogy gondold végig, és kezd el összeírni a SWOT négy
szempontja szerint megadott területeket magadra vonatkoztatva.
Gyakorlati tippek
- Jelöld meg, melyik életterületedben akarsz változtatni, és ahhoz igazítsd a SWOT rublikák tartalmát. Ha a munkádat érinti a tervezett fejlesztésed, akkor a munka területére jellemző erősségek-gyengeségek kerüljenek összeírásra. Ha a párkapcsolatodban van alakítani való, akkor az ahhoz kapcsolódó képességeidet vagy hiányosságaidat vedd számba. De elkészítheted az egészségedre, a társas kapcsolataidra, a személyes fejlődésedre (stb.) vagy bármilyen, számodra fontos területre vonatkozóan. Egyszerre túl nagy falat lenne minden területtel foglalkozni, és a nagy általánosságokba elveszne a módszer értéke, nehezen érnél célba.
- Egy papírlapot ossz négy részre, és töltsd ki saját magadról a négy rublikát úgy, hogy mindent írj le, ami csak eszedbe jut. Ne kapkodd el, adj időt magadnak, mert lehet, hogy egy-két nap múlva jut majd eszedbe néhány szempont. Azokat is írd hozzá!
Egy példa a munkához kapcsolódóan, néhány tippel, ami bekerülhet a rubrikákba
Erősség: jó
a megfigyelő képességed, könnyen alakítasz online kapcsolatokat,
gyorsan eligazodsz az online felületeken, jól beszélsz nyelveket,
könnyen tájékozódsz a digitális világban, pontos és precíz a
munkavégzésed, magas szintű a terhelhetőséged, magas szintű a kreatív
gondolkodásod, remek a kézügyességed, nyitott vagy az új dolgokra, mersz
változtatni stb.
Gyengeség: állandóan
elkésel mindenhonnan, elfelejtesz dolgokat, nem szereted a hosszú
utazásokat, türelmetlen vagy, nem jó a kommunikációs képességed, nem
szereted a személyes kapcsolatokat, utálsz hivatalos ügyben személyesen
és telefonon intézkedni stb.
Lehetőség:
(a fentiekből adódóan) otthon végezhető kreatív alkotómunka létrehozása
saját magad számára, interneten történő pénzkeresés, saját weboldal
üzemeltetése, a sokoldalú online kapcsolattal könnyen tudod a magad
szolgáltatásait menedzselni, nyelvtudásod miatt nemzetközi szinten is
tudsz érvényesülni, amivel sokkal nagyobb sikert érhetsz el,
megrendelésekre is tudod teljesíteni a kreatív termékeidet, mert magas
szintű a terhelhetőséged stb.
Veszély:
lecsökkennek a személyes kapcsolataid, egy idő után zárkózottá és
magányossá válhatsz, magadra leszel utalva sok területen, ha
megbetegszel, nem tudod teljesíteni a feladatokat, ami pénzkieséssel
járhat stb.
Persze
egy kockázatelemzéssel a felmerülő veszélyek kezelésére is fel lehet
készülni, de az már egy másik módszer. Most maradok a SWOT analízisnél.
Azt
tapasztalom, hogy sokan nem tudják megfogalmazni még azt sem maguknak,
hogy milyen erősségeik és gyengeségeik vannak, mert valljuk be, hogy nem
szoktuk ezt írásban elemezgetni. Pedig kellene. Gondold végig, milyen
képességeid vannak, amelyekben jó vagy. Mi az, amit szívesen teszel,
amit önfeledten szeretsz csinálni és ezek alapján már meg tudod
fogalmazni, hogy mi az erősséged. Ha elindulnak a gondolataid, akkor már
jön a többi is.
Csak csináld! Alapozd meg a terveidet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése