2013. június 5., szerda

Szükségünk van problémákra

Jó, ha vannak problémáink! Most gondolhatod azt is, hogy ki az az őrült, aki ilyeneket mond, de mindjárt rámutatok arra, hogy miért kerültem Én is azok közé, akik így gondolják.
  • A problémák azért vannak, hogy rávezessenek arra az útra, ami nekünk a legjobb. Ha valamit sorozatosan ugyanúgy csinálunk, és mindig rosszul sül el, akkor érdemes észre-venni, hogy az a fajta problémamegoldásunk nem vezet eredményre. Változtatni kell, más oldalról kell megközelíteni az adott problémát újra és újra, amíg meg nem oldódik.
  • De ami nem hoz többszöri próbálkozásra sem megoldást, annál érdemes elgondolkodni, hogy kell-e erőltetni, vagy inkább hagyjuk a fenébe. Amire sokszori próbálkozás után sincs megoldás, vagy nincs egy picike eredmény sem, akkor azt érdemes hagyni, új irányt kell találni. Így mutatja meg a probléma jelenléte, hogy nem megfelelő irányba haladunk, úgyhogy változtatni kell.
  • A problémák megoldása közben mi magunk is fejlődünk. Tapasztalatokat szerzünk, melyekből következtetéseket vonhatunk le. A jókat beépíthetjük a saját módszereinkbe, a rosszaktól pedig erősödhetünk, illetve a legközelebbi hasonló helyzetben elkerülhetjük.
  • A megoldása alatt fejlődik a személyiségünk, csak figyelni kell arra a területre, ami a nehézségeink árán formálódik. Például, ha problémánk van az emberi kapcsolatainkkal, nehezen fogadunk el bizonyos emberi tulajdonságokat, mondjuk egy folyton minket piszkáló kollégánk esetében, ami miatt napi szinten idegesek és frusztráltak leszünk, fejleszthetjük magunkban az elfogadást, a toleranciára irányuló képességünket, a másik emberhez való viszonyulásunkat vagy a ,,visszavágásos leszerelés" technikáját stb. Mert azzal nem fejlődünk, ha napról napra azt mondogatjuk, hogy ,,Engem már teljesen megőrjít ez a pasi!" és csak fokozzuk a negatív érzéseket magunkban.
  • A problémára úgy is tekinthetünk, hogy ha megoldottuk, magasabb szintre léphetünk, és újabb kihívások elé állhatunk. Ez a jellemünket is erősíti, önbizalmat ad és erősíti az önértékelésünket, önbecsülésünket is. Legyünk büszkék magunkra, ha egy-egy problémát sikerül megoldani. Érdemes a legkisebbeket is besorolni, és azokból is építkezni :)
  • Az a tudat, hogy problémák mindig vannak és lesznek, sokkal könnyebben kezelhetővé teszi fejben a problémát. Nem siránkozom, hogy ,,jajj, már megint ez vagy az...", hanem amint adódik valami, rögtön a megoldási lehetőség jön elő a fejemben. Érzelmeket sem engedek közel a keletkező problémáimhoz. Nem leszek ideges, megőrzöm a jókedvemet, lazán gondolkodva sokkal jobban előjönnek a megoldási lehetőségek. Ez tanulható, fejleszthető, mint egy probléma megoldási módja :)))
Nálam ezen a szempontok tudatos erősítése átértékeltette a problémákat, és már régóta szeretem őket.

A Te jelenlegi életednek mi a legnagyobb problémája? 
Miért nem tudod megoldani, hányszor futottál már neki újra és újra a megoldásának? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...