2013. június 13., csütörtök

Rövid összefoglaló

Érdekesen alakulnak a dolgok körülöttem. Amióta a januári bejegyzéseimben határozottan leírtam a céljaimat, és próbálom őket előtérbe helyezni, azóta egyre több dolog alakul úgy, ahogyan számomra kedvező.

Mire is gondolok?
Tavaly hoztam egy döntést az életem átalakításáról, miután elértem a személyiségfejlesztésemben arra a pontra, hogy képes legyek magamért döntéseket hozni. Ez a döntés végre az, amit ÉN akarok. Megtanítottam magamat arra, hogy háttérbe szorítsam a mások által (még ha nem is tudatosan, de) rám erőltetett elvárásokat, és végre a saját utamra kerüljek. Ezt, amint az eddigi bejegyzéseimből ki is derült, nem kevés idő alatt értem el, de már itt vagyok. Az Én utamat járom, ami külön örömöt ad a hétköznapjaimnak. Én döntök, Én örülök és Én szomorkodok (ez utóbbit már ritkán teszem) a magam útján.


Akkor most jöjjenek a konkrétumok
Már ez év elejétől elkezdtem visszamondani a vidékfejlesztéssel kapcsolatos megbízásaimat, és a futó projektjeim résztevékenységeiből is átadtam Andrisnak jó néhányat. Jelenleg a főállásom mellett már csak két projektem van, amiből az egyiket augusztusban a másikat az év végén zárok le. Nem sok munka maradt már benne. 
Mivel előrelátó vagyok és megtanultam megtervezni a dolgaimat is, így tavaly részese voltam egy kistérségi pályázat összeállításának, amelyben tudatosan terveztem kreatív foglalkozásvezetést, és ifjúsági közösségfejlesztést. A tervezésnél tudtam, hogy Én lehetek majd az a vállalkozó, aki ezeket a munkákat biztosítani tudja a projektben, persze, ha nyer a pályázat. És nyert! És az egyik részét, a kreatív foglalkozásvezetést meg is kaptam. Erről részleteket a RURAL WOMEN blogban írok majd. 
A másik része még várat magára, mivel az egy nagyobb falat (2 millió Ft-os bevételt jelentene, egy 3 hónapos nagyon intenzív munka). Itt az összeg miatt komoly verseny van a munka megszerzéséért, és már látom, hogy megint bele fog szólni a politika, hogy ki, kinek a kicsodája... De ezt ismerem, úgyhogy, ha megkapom, az jó lesz, ha nem, akkor más irány lesz a jó Nekem. Persze a pénz az jól jönne, és a munka is Nekem való, mert Én terveztem, de majd az ,,Univerzum" elrendezi, hogy kell-e Nekem vagy nem :)
A jelenlegi főállású projektben is van jó pár Nekem való feladat, amit vállalkozóként bonyolítok, mert hát ezt is Én terveztem, és ezt megint csak tavaly tavasszal találtam ki, készülve erre az időszakra.  Azt, hogy ezek a pályázatok sorra nyernek, azt nem mondom, hogy minek köszönhetem. :)))
Folyamatosan gyarapszik a folyószámlámon lévő összeg, ami évek óta mindig mínuszban volt, most egyszerre több százezer forinttal büszkélkedhet. Bár tavaly augusztusban adósságrendező hitellel kellett kiváltanom a folyószámlás ,,A" hitelemet, és az American Express hitelkártyámhoz kapcsolódó adósságaimat, mert képtelen voltam a rendszeres fizetésre, amit most akár egy összegben is rendezhetnék, de még nem teszem.
Így terveztem el a pénzgyűjtésemet. Amilyen pluszmunkákat vállaltam, azokat mind azért tettem, mert tudtam, hogy a velük megkeresett pénzre szükségem lesz ez év második felében és 2014-ben. Úgyhogy a gyűjtés, pontosabban a bevétel elkezdődött.
Persze már van kiadásom is, mert két hét múlva megkezdődik a Business és Life Coach képzésem Debrecenben (VÉGRE!!!!),  ami azért elszippant Tőlem kb. félmilliót, de erre készültem már másfél éve. Most itt van! És a pénz is meg van rá, a munkáim is engedik, hogy a képzésre tudjam fordítani az energiámat, úgyhogy ezt a részét már sínre tettem magam körül. De kellett hozzá másfél év. 
Ez a másfél év remek időszak volt, felépítettem fejben az egész elkövetkezendő életemet, és lépésről lépésre haladok előre. Közben pedig nagyszerűen érzem magamat itt a jelenben, és élvezem, ahogy bejönnek a dolgaim. Olyanokat csinálok, amiket szeretek: munka, önfejlesztés, hobbi, főzés, fotózás, kreatívkodás, blogolás, welness-szauna stb. És mindezt egy nyírségi kis faluban, az ország keleti szélén. Egyedül a társas kapcsolataim nem hozzák a tervezett eredményt, de majd az is eljön, ha itt lesz az ideje.
Persze emögött, amiket most leírtam van ám, és lesz is munka rendesen, de az előttem álló munka nagy része is örömöt ad most már. A kevésbé tetsző munkákat leraktam és az újak nagyon tetszenek. Kreatív foglalkozásvezetés, IMÁDOM! Tanulni és fejleszteni magamat, készülni a jövőmre, ALIG VÁROM! Ha még a térségi ifjúságfejlesztés is bejön, az aztán óriási lesz!!!

HÁT NEM SZÉP AZ ÉLET!!!

De, hogy ne csak magamról ejtsek szót, a számomra fontos emberkéknek is jól alakulnak a dolgai. Szüleim 65 és 70 éves aktív emberkék, jól érzik magukat. A gyerekeim szépen haladnak az életükben. Anyósom rosszindulatú daganatos mellműtéte sikeres volt, és a sugárkezelések is megkezdődtek, az orvosok pedig nagyon bizakodóak. 75 évesen, egy hónappal a műtét után már töltött káposzta volt náluk a hétvégi ebéd. :) Egyedül a Páromnak van magával problémája, ami persze Nekem sem jó most, de majd megoldjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...