2014. december 31., szerda

2015 - BÚÉK

Újév, új célok, új fogadalmak.

Milyen a jelenlegi szokásrendszered? Benne vannak még az újévi: „Elsejétől megfogadom!” és a hasonló tartalmú mondataid? Ha visszagondolsz az előző évekre, megtudod számolni, hogy mennyi fogadalmadat tudtad betartani és végig csinálni?
Én szinte egyet sem! Elkezdtem és abbahagytam. Úgy éreztem, hogy akkora energiám van most ezen a napon, hogy holnaptól egy új kezdettel mindent megcsinálok! Majd meglátja mindenki, hogy nekem sikerül! Mert én képes vagyok rá!!! Aztán mégsem.
Amelyekkel elértem a várt eredményt, azok közül egyiket sem január elsején fogadtam meg.
Aztán rájöttem, hogy egyáltalán nem fontos az év első, vagy bármelyik napjához kötni azt, amit teljesíteni akarok. Ez is csak egy társadalmi szokásrendszer, aminek meg akar felelni az, aki követi ezt az újévi fogadalmas mizériát. Pedig felesleges! Csak egy jó adag negatív energiát adunk a tudatalattinknak azzal, ha feladjuk, és még mélyebben rögzül, hogy: "Na, ezt sem tudom végigcsinálni."
Mi lenne, ha most azt fogadnád meg, hogy mostantól semmit nem fogadok! Egyszerűen csak úgy élem és alakítom az életemet, ahogyan jó nekem. De mondhatod azt is, ha ragaszkodsz a fogadalmakhoz, hogy mostantól jóérzéssel élek minden nap!
Ezt viszont bármikor elkezdheted, mert a döntés az életed felett mindig a Te kezedben van. 2015. január 1-én is és akármelyik nap, akármelyik pillanatában.
A világon ez a legjobb "fogadalom"! :)

2015-ben a döntéseid könnyítéséhez adok az írásaimon keresztül pozitív megerősítéseket.
Éljünk együtt jókedvűen 2015-ben is!

BÚÉK!

Visszatekintve a 2014. évem jó dolgaira - címszavakban
  • önfejlesztés újabb lépcsőfokai
  • Esszencia szeminárium – alapkurzus
  • coachokodás-trénerkedés - sok-sok munka :) 
  • kreatív klubvezetés
  • jógázás – meditálás - kundalíni jóga Mónikával
  • NIA Technik tánc - Henivel
  • Debreceni Coach Club létrehozása – alapító tag
  • Képviselő-testületi tag a falumban (5 évre újraválasztva)
  • az utolsó településfejlesztési (kékedi) projektem lezárása
  • 12 fejlesztőkönyv elolvasása, önképzések
  • új weboldalam létrehozása
  • személyes marketingem elindítása
  • debreceni lakásbérlés és rendszeres itt tartózkodás
  • új kapcsolatalakítások
  • sok-sok aktív program a munkatársaimmal
  • fogászati beavatkozások kezdete
  • wellnes és szaunabérlet
  • fotózás profi fotóssal
  • pénzügyi intelligenciám tudatos fejlődése
  • tartalékszámla nyitása 
  • tartozásaim 30%-ának visszafizetése
  • 25. házassági évforduló
  • első közös nyaralás - tengerparton J
  • vízitúrázások, utazások
  • ruhatárbővítések
  • pandamaci - új süti
  • kártyajóslás - tényleg úgy lett 
  • 2 új kiscica – már srácok!
  • sok-sok ÉNIDŐ!
Köszönöm 2014! 

1 megjegyzés:

  1. Szeretném megköszönni a Wiccan Duma nagy segítségét. A lányom mélyen a kábítószer-függőségbe került, kipróbáltam a rehabilitációt és mindent, hogy abbahagyja, de semmi sem működött, sokat sírtam az egész helyzet miatt, mert anyaként kudarcnak éreztem magam. De mindez megváltozott, miután találtam egy megjegyzést az interneten arról, hogy a Wiccan Duma embereken segít. Örülök, hogy a lányom megszabadult a kábítószer-függőségtől a Wiccan Duma segítségével, köszönöm Wiccan Duma az erőteljes varázslatokat. A nézők számára nem ismerem a helyzetét, de biztosíthatom Önöket, hogy segítséget kaphatnak a függőségük megállításához. , állítsa le a megszállottságot, állítsa le a depressziót, hagyja abba a visszaélést. Lépjen kapcsolatba a Wiccan Dumával a következőkért:
    1) Szerelmi varázslatok
    2) Elveszett szerelmi varázslatok
    3) Válási varázslatok
    4) Házassági varázslatok
    5) Szerelmi varázslatok.
    6) Elválasztó varázslatok
    7) Száműzd el a volt szeretőt
    8.) Szeretnél előléptetni.
    9) lottó nyerő varázslatok
    10) Ha meg akarja elégíteni szeretőjét
    11) Varázsmunka a bírósági per megnyerésére
    12) varázslat a megszállottság megtörésére
    Forduljon ehhez a nagyszerű emberhez, ha bármilyen problémája van a végleges megoldás érdekében. E-mail: whitemagictemple@gmail.com
    WhatsApp: +2348155926512

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...