2012. november 25., vasárnap

Tényleg működik?

Csak egy egyszerű példa arra, hogy hogyan működik a hétköznapjaimban a vonzás törvénye. 
Minden reggel, még az ágyban átgondolom a napomat. Mit csinálok, kivel kell találkoznom, milyen ügyeket és hogyan kell elintéznem, mi lesz a jó Nekem ebben a napban stb. úgy, ahogy azt a Reggel - a nap kezdetének ápolásában leírtam. 
Ha olvasod a Rural:Women életviteli blogomat, akkor tudod, hogy jelenleg a fürdőszoba felújításunk történik, aminek már a végéhez közeledünk. A burkoló srác, a kád berakása előtt már jelezte, hogy lehet, hogy nem lesz elég a sötét színű fali csempe, és ha a csőszerelő beállítja a kádat, és mire újra jön folytatni a burkolást vegyünk még egy dobozzal. Ez kedden történt, a csőszerelő szerdán jött, a burkoló pedig csütörtökön folytatta a munkát. Tehát a csempe beszerzésére a szerdai nap állt a rendelkezésünkre, vagyis az Én rendelkezésemre, mert Én voltam és vagyok az anyagbeszerző ebben a felújításos projektben.
Három héttel ezelőtt vettem meg a csempéket a nyíregyházi Praktiker áruházban, mindkét színből az utolsókat hoztam el (11 doboz világos és 11 doboz sötét szín). Akkor azt mondta az eladó srác, hogy mivel Lengyelországból szerzik be ezt a fajta csempét, valószínű, hogy 30 napot várni kell a megrendelés teljesítésére. De úgy gondoltam, hogy elég lesz az akkor megvett mennyiség, mivel a burkoló akkor így számolta ki a négyzetmétereket. Rosszul gondoltam.
A lényeg az, hogy szerda reggel tudtam, hogy délután el kell mennem csempét beszerezni. 
Szeretek előrelátó lenni, és feleslegesen nem utazgatni, ezért gondoltam, hogy ebédidőben felhívom a Nyíregyházi Praktiker áruházat. A telefon másik végén 10 perces csengődallam, és a telefonautomata percenként elhangzott mondata után: "A várakozási idő több, mint 2 perc", és a Párom türelmetlenségére letettem és újra hívtam egy másik melléket. Megint 8 percet vártam, de kivártam, mert potyára nem akartam autózni 50 km-et úgy, hogy majd ott tudom meg, hogy még sincs az a csempe. 
Végre egy emberi hang! A telefonkezelő tájékoztatott, hogy a Nyíregyházi üzletben nincs egy darab sem ebből a csempéből, viszont úgy látja, hogy a debreceni üzletükben még van egy dobozzal, de csak a sötét színből. Kis türelmemet kérte, hogy telefonon leegyeztesse a debreceni üzlettel, hogy valóban meg van e az az egy doboz. És meg volt. Aztán jött a kérdés, hogy tegyék e el? HÁT PERSZE!!! Egy órán belül ott leszek érte! Milyen névre, telefonszám stb. És már indultam is Debrecenbe, az utolsó doboz csempéért, ami csak rám várt. (A legközelebbi Praktiker áruházak egyébként Debrecen után Miskolc, Békéscsaba és Szolnok. Na ide már nem mentem volna el.)

A Párom, aki nagyon szkeptikus ezen a téren, és mindig azt szajkózza, hogy hagyjam már ezzel a "marhasággal", most végig hallgatta a Praktikeres kihangosított telefonbeszélgetést. "Na, és ehhez most mit szólsz? - kérdeztem. Egyetlen egy dobozzal van, és azt is eltették, hogy nekünk meglegyen." 
Kissé meglepődött a hallottakon, és csak annyit kérdezett viccesen, hogy "Akkor Te most már boszorkány vagy?" :) Szó sincs erről, csak kezdem megtanulni, hogy hogyan működik egy ugyanolyan törvénye az Univerzumnak, mint például a gravitáció törvénye. Csak ez a gondolat erejével irányítható VONZÁS TÖRVÉNYE. Semmi boszorkányság nincs benne.

A reggeli napi átgondolásnál mindig megfogalmazódik bennem néhány kulcs mondat, amit igazi átéléssel gondolok végig:

"A mai napon minden úgy történik, ahogyan nekem a legjobb! Bárhogyan alakul a napom, minden egyes pillanata és annak történése a javamat szolgálja, és minden helyzet a számomra legmegfelelőbb. Ezért HÁLÁS vagyok és ezt KÖSZÖNÖM!" 

Ebben a napban, a sok-sok apró hétköznapi "jótörténés" mellett ez volt a legmeglepőbb dolog, ami megint csak megerősítette a törvény működését.

Ezeket, vagy hasonló tartalmú mondatokat nem csak reggel, hanem a nap folyamán is gyakran mondogatok. Például ha autóba ülök, és vezetek, akkor mindig, és olyankor elkerül a rendőr, sikerül időben és jól befejeznem az előzéseimet, ideális parkolóhelyet találok, átérek még a sárga lámpán vagy zöldhullámot kapok, ha véletlenül kések, akkor biztos, hogy később kezdődik az eladás is stb., és mindig biztonságban hazaérek. 
De 1-2 percet rászánok erre akkor is, ha tárgyalásra, egyeztető megbeszélésre megyek és tudom, hogy keményfejű az ügyfél. De mostanság, amióta ezt alkalmazom valahogy mindenki megpuhul egy kicsit és jól alakul minden. Semmi stressz, semmi idegeskedés, csak gondolatban kell tudni irányítani a dolgokat.

Nekem ez így működik! És jó, hogy ezt tudom működtetni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...