Azt gondolom, hogy évek múlva remek példa lesz ez azok számára, akik majd ebben a cipőben járnak, amiben most én.
Elindultam egy úton, ami az önfejlesztésem alatt szépen kivilágosodott előttem. Magabiztosan, határozottan indultam. Láttam magamat coachként, ahogy embereket támogatok. Láttam magamat emberként, ahogy másoknak erőt adok, ahogyan másokat motiválok. Láttam magamat trénerként, ahogyan mindezt csoport előtt teszem, mert sok emberhez akartam rövid idő alatt eljutni.
Megterveztem az utamat. Álomnaplót, célfüzetet, üzleti- és marketingtervet készítettem, költségvetést állítottam össze, kockázatelemzés és minden, ami egy projekt indításához szükséges, majd elindultam.
Coachképzést végeztem,
lakást béreltem, teljesen új kapcsolatokat építettem egy számomra ismeretlen városban, közben a meglévő itthoni kapcsolataimon dolgoztam, hogy elfogadják a döntésemet, intenzíven képeztem, fejlesztettem magamat, reklám, marketing stb. Minden remekül működött. Új kapcsolatok, új közösségek, tréningmegbízásaim remekül alakultak egészen januárig.
Most minden megállt. Újra elbizonytalanodtam. Mi van már megint? Mi nem jó? Hiszen szabadon létezek és amit kitalálok, azt megcsinálhatom. Senki nem korlátoz! Senki nem mondja, hogy azt nem csinálhatom! Minden csak rajtam múlik. Akkor most mi van? Miért van már az egy hónapja, hogy még sem jó így az egész? Miért álltam le és miért nem megyek a dolgaim után?
Keresgélek, lépegetek, megtorpanok. Várok. Kérem a jeleket, és semmi. Vagyis jönnek, de egyik sem lelkesít. Mi történik bennem? És meddig fog tartani? Kérdések és nincsenek válaszok. Még nincsenek.
Tavaly nyáron már volt egy ilyen
hullámom, amikor néhány hét ugyanilyen furcsa érzés után hagytam magamat sodródni, és elkezdett minden remekül alakulni. De hasonlóan éreztem magamat a w
eboldal elkészítésénél, amikor a maximalizmusom miatt halogattam, és nem értettem, miért nem indítom, pedig a marketing szempontjából nagy szükség volt rá. Azt is megértettem.
Az élet áramlik. Gyakran sodor mindannyiunkat. Kit erre, kit arra. Bár a hajónkat mi irányítjuk, de van, amikor engedni kell a sodrásnak, és csak annyit tudunk tenni, hogy a haladási irányt nem tévesztjük szem elől. Felesleges erőlködni, felesleges erőn felül megmutatni, hogy "ha én ezt elterveztem, akkor az úgy lesz, mert én vagyok a hajóm kapitánya!"
Amikor belesodródunk egy áramlásba, akkor csak gyönyörködjünk a tájban és élvezzük a sodrás örömét. Mást nem tehetünk.
Érdekes. Éppen most tudatosul bennem újra mindez, ahogyan írok róla. Pedig már tapasztaltam.
Kezd elmúlni a frusztráció bennem, hogy nem tudom a választ arra, hogy mi van már megint velem. Mindennek oka van, és hiszem, hogy ezt is meg fogom utólag tudni és érteni. Csak most még nem áll minden a rendelkezésemre ahhoz, hogy tudjam és értsem. Bár ez csak az egómnak kell. Egyébként nem lenne fontos tudni és érteni, elég lenne csak érezni és élvezni. De az EGÓ az nagy ÚR!
A megszelídítése nálam folyamatban van :)
