Újév, új célok, új fogadalmak.
Milyen a jelenlegi szokásrendszered? Benne vannak még az
újévi: „Elsejétől megfogadom!” és a hasonló tartalmú mondataid? Ha
visszagondolsz az előző évekre, megtudod számolni, hogy mennyi fogadalmadat
tudtad betartani és végig csinálni?
Én szinte egyet sem! Elkezdtem és abbahagytam. Úgy éreztem,
hogy akkora energiám van most ezen a napon, hogy holnaptól egy új kezdettel
mindent megcsinálok! Majd meglátja mindenki, hogy nekem sikerül! Mert én képes
vagyok rá!!! Aztán mégsem.
Amelyekkel elértem a várt eredményt, azok közül egyiket sem január
elsején fogadtam meg.
Aztán rájöttem, hogy egyáltalán nem fontos az év első, vagy bármelyik napjához kötni azt, amit teljesíteni akarok. Ez is csak egy társadalmi szokásrendszer,
aminek meg akar felelni az, aki követi ezt az újévi fogadalmas mizériát. Pedig
felesleges! Csak egy jó adag negatív energiát adunk a tudatalattinknak azzal,
ha feladjuk, és még mélyebben rögzül, hogy: "Na, ezt sem tudom végigcsinálni."
Mi lenne, ha most azt fogadnád meg, hogy mostantól semmit
nem fogadok! Egyszerűen csak úgy élem és alakítom az életemet, ahogyan jó
nekem. De mondhatod azt is, ha ragaszkodsz a fogadalmakhoz, hogy mostantól
jóérzéssel élek minden nap!
Ezt viszont bármikor elkezdheted, mert a döntés az életed
felett mindig a Te kezedben van. 2015. január 1-én is és akármelyik nap,
akármelyik pillanatában.
A világon ez a legjobb "fogadalom"! :)
2015-ben a döntéseid könnyítéséhez adok az írásaimon
keresztül pozitív megerősítéseket.
Éljünk együtt jókedvűen 2015-ben is!
BÚÉK!
Visszatekintve a 2014. évem jó dolgaira - címszavakban
- önfejlesztés újabb lépcsőfokai
- Esszencia szeminárium – alapkurzus
- coachokodás-trénerkedés - sok-sok munka :)
- kreatív klubvezetés
- jógázás – meditálás - kundalíni jóga Mónikával
- NIA Technik tánc - Henivel
- Debreceni Coach Club létrehozása – alapító tag
- Képviselő-testületi tag a falumban (5 évre újraválasztva)
- az utolsó településfejlesztési (kékedi) projektem lezárása
- 12 fejlesztőkönyv elolvasása, önképzések
- új weboldalam létrehozása
- személyes marketingem elindítása
- debreceni lakásbérlés és rendszeres itt tartózkodás
- új kapcsolatalakítások
- sok-sok aktív program a munkatársaimmal
- fogászati beavatkozások kezdete
- wellnes és szaunabérlet
- fotózás profi fotóssal
- pénzügyi intelligenciám tudatos fejlődése
- tartalékszámla nyitása
- tartozásaim 30%-ának visszafizetése
- 25. házassági évforduló
- első közös nyaralás - tengerparton J
- vízitúrázások, utazások
- ruhatárbővítések
- pandamaci - új süti
- kártyajóslás - tényleg úgy lett
- 2 új kiscica – már srácok!
- sok-sok ÉNIDŐ!
Köszönöm 2014!