2014. június 1., vasárnap

Költözés

Tudatosan tágítom a komfortzónámat, úgyhogy eljött az ideje, hogy egy belvárosi lakást béreljek Debrecen központjában, amit saját magamnak fizetek és tartok fenn. Olyan lakást kerestem, amiben a coaching üléseket is tudok tartani, mert az eddig használt lakás túlságosan a város szélén volt, nehezen tudták a coach ügyfelek megközelíteni. És sikerült!
Egy társasház első emeleti lakása,  félig bútorozott, 35 m2-es minigarzon, konyhasarok, nappalirész és egy fürdő. Belső udvara van, ahol parkolhatok az autóval, és gyalog meg tudok közelíteni minden fontos központi helyet. Nem kell parkolójegyekért több ezer forintot kiadnom havonta.
Nagyon megkedveltem, és remekül érzem benne magamat. Vettem néhány kiegészítő bútort, asztalkákat, polcot, állólámpát, fotelt, és a nagy önállóságomban én cipeltem mindent fel az emeletre, én szereltem össze, én pakolásztam egyedül mindent a helyére. Mit mondjak! Büszke vagyok magamra, és élvezem az önállóságomat. Tudom, hogy én akartam azt, hogy így legyen és örömmel teremtem meg magam körül azokat a feltételeket, amelyekre szükségem van és lesz. 


4 megjegyzés:

  1. Nagyon helyes kis lakás, jó döntés volt:)

    VálaszTörlés
  2. Tényleg kedves kis lakás, várom a további díszítések eredményeit kép formájában :-)

    VálaszTörlés
  3. Szeretném megköszönni a Wiccan Duma nagy segítségét. A lányom mélyen a kábítószer-függőségbe került, kipróbáltam a rehabilitációt és mindent, hogy abbahagyja, de semmi sem működött, sokat sírtam az egész helyzet miatt, mert anyaként kudarcnak éreztem magam. De mindez megváltozott, miután találtam egy megjegyzést az interneten arról, hogy a Wiccan Duma embereken segít. Örülök, hogy a lányom megszabadult a kábítószer-függőségtől a Wiccan Duma segítségével, köszönöm Wiccan Duma az erőteljes varázslatokat. A nézők számára nem ismerem a helyzetét, de biztosíthatom Önöket, hogy segítséget kaphatnak a függőségük megállításához. , állítsa le a megszállottságot, állítsa le a depressziót, hagyja abba a visszaélést. Lépjen kapcsolatba a Wiccan Dumával a következőkért:
    1) Szerelmi varázslatok
    2) Elveszett szerelmi varázslatok
    3) Válási varázslatok
    4) Házassági varázslatok
    5) Szerelmi varázslatok.
    6) Elválasztó varázslatok
    7) Száműzd el a volt szeretőt
    8.) Szeretnél előléptetni.
    9) lottó nyerő varázslatok
    10) Ha meg akarja elégíteni szeretőjét
    11) Varázsmunka a bírósági per megnyerésére
    12) varázslat a megszállottság megtörésére
    Forduljon ehhez a nagyszerű emberhez, ha bármilyen problémája van a végleges megoldás érdekében. E-mail: whitemagictemple@gmail.com
    WhatsApp: +2348155926512

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...